Kicsit irigylem azokat a menyasszonytársakat, akik hónapokon át járnak szalonról szalonra, hogy megtalálják álmaik ruháját. Akik szeretnek próbálni, szebbnél szebb ruhákban tündökölni (akár csak az érzés kedvéért) és még idejük is van rá. Nekem erre az élményre csak egyetlen napom volt. Kicsit hihetetlennek hangzik, de ebben az egy napban kellett megtalálnom az „igazit”. Délelőtt 10-től este 6-ig öt szalonra volt időnk és energiánk, de megérte, mert A KÜLDETÉS SIKERREL JÁRT! :)
Persze mióta kitűztük az esküvő időpontját az volt az első, hogy ruhák után kutattam a neten. Vagy ezer félét láttam, az elképzelésem elég hamar kialakult, és nagyjából el is tudtam képzelni, melyik állhat jól. Mivel elég alacsony vagyok (160 cm) nem voltak nagy illúzióim a királylányos, hercegnős, sellő típusú ruhákat illetően. És már jó előre azt is tudtam, hogy tüllős, fodros, virágos szóba sem jöhet. Plusz ezek mellett fő kikötésem volt, hogy kényelmes legyen. Uszály csak akkor lehet, ha nem túl nehéz. Így elég szépen szűkült a választható ruhák kategóriája, de azért még így is maradt bőven, ami tetszett. Volt három favoritom, amit mindenképpen látni szerettem volna magamon. Egyébként az meg sem fordult a fejemben, hogy Angliában kölcsönözzek vagy vegyek menyasszonyi ruhát. Pláne azok után, hogy voltunk egy angol esküvőn és a menyasszonynak egyáltalán nem volt előnyös a ruhája. A párom csak annyit mondott: hószörny… Itt mintha egy kaptafára készülnének a ruhák. Legalábbis én még nem láttam olyat, ami elnyerte volna a tetszésemet. Régi angol filmek jutnak eszembe róluk. (És most nem a behozott francia, spanyol, olasz ruhákról beszélek, hanem a tradicionális angolokról.) De hát ez is egyfajta divat. És ha már divat, akkor Anglia e szempontból egy nagy olvasztótégely vagy inkább süllyesztő. Egy biztos, egy valamire való, értelmes, elegáns, ízléses ruhát nem talál itt az ember. És ez fix! Vagy ha mégis, akkor az minimum 2500 fontnál kezdődik.
De vissza Magyarországra, és vissza Pécsre. A ruhapróbára az egyik koszorúslányom kísért el, majd a második szalontól csatlakozott hozzánk egy másik barátnőm illetve egy nagyon kedves lányka, akit a weddings-es fórumon ismertem meg. Lányok, ez úton is hálás köszönet a közreműködésért!
Az első helyen (Shalia Salon) 8 ruhát próbáltam fel sec perc alatt. De komolyan. (Hozzáteszem, majd egy óra késéssel estünk be, ehhez képest a következő szalonba pont időre érkeztünk.) A kiscsaj, aki segédkezett nagyon szimpatikus volt, nem beszélt rá semmire, csak elmondta, hogy szerinte melyik áll jól és melyik nem, ami nem az miért nem. Teljesen korrekt volt. Itt egyetlen ruhát találtam, amire azt mondtam, hogy talán.
A második szalon a Diadém volt. Már vártak minket. Kitti és a fórumos lányka. Izgatottan vártam, hogy láthassam végre a ruhákat, ugyanis itt volt az egyik választottam a három kiszemelt közül. Furcsa volt látni azokat a hatalmas hófehér ruhákat vállfán sorakozni. De amikor rám kerültek, na az már teljesen más volt. Mondanom sem kell, az összes ruha nagy volt rám. Mindegyikből vagy fél métert kell összecsípni a hátamon. Kicsit olyan érzésem volt, mintha magamra kaptam volna egy zsákot. Aztán előkerült A RUHA! És igen, amint felvettem, éreztem, hogy ez lesz az igazi. Mondjuk én nem éreztem bizsergést, meg mit tudom én, egyszerűen csak tudtam. Bár nem állt rajtam „annyira jól”, mint a modell csajszin a képeken (de hát nyilván ő nem is eszik meg két szelet sült szalonnát kenyérrel vacsira…, mondjuk március 1-től már én sem :D:D), de ettől függetlenül imádtam benne lenni. Már akkor oda voltam érte, amikor először megláttam. Pont az előnyös részeimet emeli ki. Nem kicsinyít, és nem túldíszített. Nincs nagy uszálya, épp csak egy kicsi, de ha szeretném, azt is levágják. És annak ellenére, hogy elég sok anyagból (talán szatén?) készült, első ránézésre sem tűnik könnyű viseletnek, pedig az. Nagyon is az! :) És gyönyörű hófehér! (Próbáltam előtte tört fehéret, ekrüt is, de a fehér ált a legjobban.) Nagyon örültem, mert szinte minden szempontból megfelelt az elképzeléseimnek. Persze elmentünk még a másik három szalonba is, csakhogy nem maradjon bennünk rossz érzés, de végül ezt választottam. És mivel meg lehetett venni (a kölcsönzési díja is ugyanannyi lett volna), ígyhát megvettük. Ez a ruha most már az enyém :), csak én fogom hordani, teljesen rám is fogják varrni. Hát igen, azt hiszem valami ilyesmiről álmodoztam kislány korom óta. :D Sajnos nem tehetek fel róla képet, mert a párom előszeretettel korzózik a blogok között, még véletlenül sem szeretném, ha rátalálna, de akit érdekel, annak szívesen elküldöm e-mailben.
És akkor még a másik szalonokról is egy kicsit.
A harmadik állomásunk a pécsi Carmen szalon volt. Nagyon kedvesek voltak a hölgyek, mindenben próbáltak a segítségemre lenni, csak én voltam addigra már egy kicsit passzív. Ekkor volt egy holtpontom. Nagyon elfáradtam az előző két szalonban, és ha jól emlékszem a negyedik helyen ittam először. Szóval a ruhák. Egy volt, ami nagyon tetszett, és azt mondom, árban is korrekt volt. (Bár azt nem tudom, hogy meg lehetett e volna venni.) Itt is próbáltam vagy 10 ruhát biztos, de egyik sem tetszett, azt az egyet kivéve. Mindegyikben volt valami. Vagy egy buggy, vagy egy masni, vagy egy fodor, vagy virág, vagy túl sok volt a csipke, vagy nehéz volt, vagy túl nagy uszálya volt… Vagy csak pusztán bennem volt azaz érzés, hogy „hozhatnak ide akármint, nekem már megvan a választottam”. Itt nézegettem először cipőket is. Hát teljesen le voltam döbbenve az áraktól. 20ezertől kezdődtek és a határ a csillagos ég! Te jó Isten!!! Na neeem! Ennyi pénzt én ki nem adok egy cipőért az tuti biztos. És akkor elszólta magát az egyik kishölgy, hogy ezeket a cipőket Angliából hozatják, azért ilyen drágák. (Jó, nyilván így érthető, ők is ráteszik a hasznukat.) Na, egyből fel is csillant a szemem. Ja, jó, akkor majd nézek ott. :D És így is lett egyébként, de erről majd később…
A negyedik szalontúránk egy kissé érdekesen alakult. Nem is tudom, leírjam e a nevét, nem akarok senkit elriasztani. A lényeg, nem éppen tetszett a hozzáállás, dolgokhoz. Először is, nem lehetett fényképezni. Másodszor, enyhén szólva rábeszéltek az emberre mindenféle vackot. Azt is, ami egyáltalán nem állt jól. És ha valami nem tetszett, akkor beszéljük meg miért nem, meg mit javítsanak ki rajta, mit szeretnék rá, ők bármit meg tudnak csinálni stb-stb… Láttam, a lányok szeme is kerekedett rendesen. Nem próbálhattam saját melltartóban. Na, ez is érdekes volt. :D Pedig nagy várakozással indultam neki ennek a helynek, mert itt volt a második számú jelöltem. Aztán kiderült, hogy az MÁR meg sincs (pedig szívesen megnéztem volna), úgyhogy innentől kezdve nem is érdekelt a dolog. Egy darab ruha volt a 100 közül, amire azt mondtam, hogy el tudnám képzelni magamon. Jól állt, szép volt, talán túl egyszerű is. De! Egy kicsit tétováztam, mert tetszett, de nem éreztem azt, amit a Diadémban. Erre a nő megint, hogy akkor ez legyen? Biztos vagyok benne? Adrienn, szeretnénk ezt a ruhát viselni július 22-én? Mert csak akkor lehet lefényképezni! Én meg csak néztem, hogy mi vaaan??? Szeretnénk e ezt a ruhát viselni? Hát még ha úgy is lenne, akkor is max. csak én… A kép meg anyukámnak lett volna, aki nem tudott eljönni, de azért szívesen megmutattam volna neki. Amúgy meg a neten fent van az összes ruháról x. felbontásban minden, nem is értem miért kellett ebből ilyen drámát csinálni. :mad::mad::mad: A lányok aranyosak voltak, látták, hogy inog a lábam és gyorsan kihúztak a nőci karmai közül. Megmentettek. Mondhatni szó szerint.
Az utolsó szalon a Tizsami volt. 3 ruhára maradt időnk. Ide már elég késve érkeztünk, kb. fél óránk volt, de mindenképpen be akartam nézni, mert itt volt a harmadik kiválasztott ruha. Ami persze nem volt bent. Helyette volt egy ugyan olyan, ekrü-ben. Azért azt felpróbáltam, de nem tetszett. A színe még csak-csak, de a csipke az alján teljesen el volt kopva. A második számú versenyző pedig olyan nehéz volt, hogy majdnem elestem benne. :D Nem volt kérdés, jött a harmadik. És igen, egy lélegzetelállítóan szép ruha került rám. Arany hímzéssel, gyöngyös, már-már túl giccses felsővel. Elolvadtam… Viszont mégsem ez lett a befutó, mert a párom kijelentette, ennyi pénzért már kamiont kölcsönöz, nem ruhát, pláne nem 3 napra. Ő mondta, hogy akkor inkább vegyünk meg a másikat, az legalább az enyém marad, és azt csinálok vele, amit akarok.
És végül igaza lett. Most már biztos vagyok benne, hogy bántam volna később azt a gyönyörű ruhát, amit végül megvettünk. Nézegettem a neten még vagy százat, pláne itt a blogokban, de azóta sem találtam szebbet és ez erősít meg abban, hogy tényleg jól döntöttem. A szerelem még mindig tart. :)
És a lányok. Nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy eljöttetek velem és részesei voltatok az egyik legfontosabb eseménynek, ami a készülődést illeti. Köszönöm K.-nak, hogy elfogultan és tényleg kívülállóként tudott segíteni a döntéseim meghozatalában. Nagyon jó volt, hogy el tudtál jönni!!! :) Köszönöm Zsuzsinak, a határozottságot, és a sok-sok képet! És köszönöm Timinek is, a koszorúslányomnak, hogy teljesen mell és vállszélességgel kiáll az eredeti elképzelésem mellett és nem hagyott elcsábulni. :)
Mindent összevetve, azt hiszem jól sikerült a ruhapróba túra. Meglett, amit kerestünk. Igaz, hogy nagyon elfáradtam a nap végére, a hátam teljes tiltakozásban volt (egész nap egyenesen állni….:D:D), de legalább tudom, mihez kell szoktassam magam a következő hónapokban. Hát lányok, nem biztos, hogy még egyszer végigcsinálnám ezt a napot. Mondtam is a páromnak, többet nem megyek férjhez! :D (Ez a napunk alapból extra sűrű volt. Az anyakönyvezetőnél kezdtük, aztán gyors smink próba, majd rohanás a szalonokba, este 6 után még mentünk Pécsváradra, a cukrászdába és végül még Bonyhádon is tiszteletünket tettük…) De persze elmennék újra, mert tényleg nagyszerű élmény volt és ezt minden lánynak át kell élni. Legalább egyszer. Kívánom, hogy mindenkinek hasonló szépségekben legyen része! :)
(Ha szeretnétek, teszek fel képeket a ruhapróbáról. :))
