Merthogy ilyen is lesz. És nem, nem divatból, hanem egyszerűen, vallásos indíttatásból.

Kicsit leizzadtam, amikor jó múltkorában olvasgattam véleményeket templomi esküvő kapcsán. Meglepődtem, hogy emberek milyen szélsőségesen tudnak nyilatkozni erről a dologról. Egyesek szerint csak az esküdjön templomban, aki mélyen, elhivatottan vallásos, mert mégiscsak szentség kiszolgáltatásáról van szó! Hát kérem, ha ezen múlna, akkor szerintem kongana Isten háza szombat délutánonként az ürességtől (a miséket leszámítva). A hit tényleg azon múlna, hogy valaki templomba jár, és naponta buzgón imádkozik? Hát kétlem… A másik véglet meg, amin már inkább mosolyogtam, az a „mert az annyira romantikus” kategória. Ja, az… Erre már én is azt mondom, ha vörös szőnyegen szeretnéd maga után húzni a négy méteres fátylad, akkor inkább Hollywoodban kellene próbálkoznod. Hát vannak ilyenek.

Mondjuk alapvetően a mi esetünk sem egyszerű. Nálunk én voltam az, aki ragaszkodtam az egyházi szertartáshoz is. Születésemtől kezdve vallásosan neveltek. Jó, nem apácának készültem, de egyáltalán nem volt ez egy rossz dolog. Volt miből erőt meríteni - főleg bízni :) - az egyetemi évek alatt… Azóta sem lettem szentfazék, nem koptatom a templom kilincset vasárnaponként (Itt Angliában kicsit nehezebben is menne. Lassan már több mecset meg zsinagóga van, mint keresztény templom.), de van hitem és szerintem ez a lényeg. Mint ahogy minden vallás alapját is ez képezi. Szóval, pont emiatt nem érzem azt, hogy halálos bűnt követnék el, ha részesülnék a házasság szentségében. De ugye a nehézségek nem nálam kezdődtek, hanem a páromnál. Ő ugyanis már az alapoknál megrekedt. Nincs megkeresztelve (és nem is akar részesülni ebben a kegyben). Ez egy picit megingatta az egyházi szertartásról dédelgetett elképzeléseimet, de az eltökélt én, nem esetem pánikba, hanem szépen utána kutakodtam a neten (és meg is találtam, amit kerestem), van megoldás a problémánkra, így folytattam tovább az előkészületeteket. Kiválasztottuk a templomot. Mindkettőnknek nagyon tetszett. Egy kis kápolna. Mindig is ilyet szerettem volna az esküvőmre. Sokkal családiasabb, meghittebb, a padok fele nem tátong majd üresen, és a szavunk sem veszik bele a hatalmas térbe. És közel van az étteremhez. Ebből pedig az következik, hogy fent van a Mecseken. :) Imádom!

Tehát a választott templomunk a Havi hegyi kápolna. Meg is kerestem gyorsan melyik plébániához tartozik, kit kell majd keresnünk, de a biztonság kedvéért még utána érdeklődtem a dolgoknak. Mit, kit, hol, mikor?! Így végül nem az elsőnek talált, hanem egy másik plébánost kerestük fel, aki Juli ajánlott nekünk (ez úton is ezer köszönet érte, a legjobbat kaptuk :)) Szóval az Irgalmas templom irodájában találkoztunk az atyával (előzetes egyeztetés után) és nem kerteltünk, kerek perec elmondtuk, miért jöttünk, hogy is állunk. Ettől kezdve pedig csupa meglepetés volt az a másfél óra, amit ott töltöttünk. Nem tértünk rá rögtön az adatfelvételre, előtte beszélgettünk. Itt derült ki, hogy a párom, pogány létére jobban ismeri a bibliát, mint én. Hoppácska. Aztán az atya nekilátott adminisztrálni, és ez azt jelentette, összead minket. :)  A szimpátia kölcsönös volt, ez biztos. :) Az időpontunk július 22. 15 óra. A keresztséget nem erőltette, csak annyit mondott, ha a párom nem gondolná meg magát az esküvőig, akkor nekünk (nekem és az atyának) kell írnunk egy kérvényt, amit ő felterjeszt a püspökhöz. De azt mondta, nem kell megijedni, ez csak egy formanyomtatvány, ki kell tölteni és ő rá fogja írni, hogy részéről engedélyezi az esküvőt. Juppííí!!! Három kiló kő gördült le a szívemről! :) :) :) Aztán még azt is kibizniszeltük, hogy ne kelljen jegyes oktatásra járnunk. (Angliából kicsit nehezen menne). De lényegében az ottlétünk alatt volt egy óra, ami ennek jegyében telt és csak annyit kért, amikor hazajövünk az esküvőre, keressük meg a továbbiak miatt. (Nyilván fogjunk. :)) Ja, és a templomot is elintézi nekünk. Fel sem kell keresnünk az ottani plébánost, mert ő majd mindent megbeszél vele, plusz a keresztlevelemet és a helyi elbocsátómat is ő fogja kikérni. (Ismeri az Atádi plébánost. :)) A templomi dekorációról ő beszélt le minket, mondván, hogy van ott elég virág, és csak annyi volt a kérése, hogy sziromszórás nem legyen a templomban. Jó, hát ha csak ennyi kell, simán. :D :D Lehet azt szórni utána is. ;)

Na, mit szóltok? Szerintem iszonyatmód szerencsénk van ezzel a plébánossal. És azt, hogy minden ilyen gördülékenyen ment, betudom annak, hogy a Jóistennek sincs ellenvetése az esküvőnkkel kapcsolatban. :)